Néhány éve már, hogy a természetes építőanyagok horizontján egy kihaltnak hitt burkolat bukkant fel, a sok évtizedre elfeledett terrazzo, vagyis a cementlap. A korhű anyagot eleinte a műemlékházak burkolatainak helyreállítására vagy nagy igénybevételnek kitett közösségi terek burkolására használták, mára azonban egyre több magánépítkező nyúl vissza a XIX. század kedvelt anyagához.
Az eredeti velencei terrazzo nem lapburkolat volt, mint későbbi változatai, hanem helyszíni terítéssel készülő, folytonos fedőréteg, aminek az elkészítése különleges kézműves szaktudást és minőségi anyagokat igényelt. A XIX. század végétől kezdve azonban már a szabályos négyzet alakú, előre gyártható elemekből álló változata is hozzáférhetővé vált, és a drága természetes kövekből készült lapburkolatok olcsóbb alternatíváját jelentette. Monarchia-szerte gyártották és alkalmazták a középületek és polgári házak fal- és padlóburkolataként.
Itthon több kisebb üzem mellett a századfordulót megelőző építőipari fellendülés hatására létrejött két jelentős méretű cementlap gyár, melyek a kor legmagasabb műszaki és művészi színvonalán működtek, és nemzetközi hírnévre tettek szert. Ezek a Walla József és Melocco Péter nevével fémjelzett üzemek a magyar ipar fellegvárának számítottak akkoriban, de egész Európában jelentős sikereket értek el. Egy korabeli újságcikkből például kiderül, hogy Walla gyára a Budapesti Világkiállításra egy teljes egészéből cementből készült pavilont épített, az ott berendezett kiállításnak távoli országokból is sokan a csodájára jártak.
Már a múlt században is többféle terrazzo lapot készítettek, ezek elsősorban a felület jellegét meghatározó kőőrlemény minőségében, szemcseméretében és vastagságban különböztek, de az alapvető recept mindegyiknél hasonló volt. Ez a burkolat ugyanis különböző természetes kövek, például márvány, mészkő őrleményeinek mésszel, kvarchomokkal és a kötőanyagként szolgáló színezett portlandcementtel készülő agglomerátja. Az összetevőket fém kalodában formázzák, préselik, majd temperált körülmények között szárítják. A teljes gyártási folyamat több hétig tartott, az egyes cégtulajdonosok a pontos receptúrát és a csak rájuk jellemző motívum világot féltve őrizték.
A XX. század közepéig a gyártás javarészt kézi erővel zajlott, csak a préseléshez használtak gőzgépet, majd később robbanómotoros hidraulikus préseket. A homogén burkolati mezők díszítésére művészi igényű, egyedi, geometrikus vagy floreális mintázatokat készítettek a manufaktúrák. A Kádár-korszakban ezeket a manufaktúrákat államosították és összevonták, és 1969-ben létrejött a Betonáru Ipari Vállalat, amely olcsó áron ontani kezdte a szocreál terrazzót, amit gyakorlatilag gyenge minőségű cement és mészkő örlemény egyvelegének tekinthetünk. Az a tévhit, hogy a cementlap igénytelen, könnyen elszíneződő, foltosodásra, felfagyásra hajlamos, és olcsó burkolat, ennek a korszaknak "köszönhető".
A rendszerváltással megszűnt az itthoni terrazzo gyártás, de mind a háború előtti, immár műemlék jellegű burkolatokból, mind a Kádár-kori cementlap burkolatokból még mindig sok ezer négyzetméternyi felület van napi használatban, többnyire felújítandó állapotban. Az ilyen burkolatok felújítása, a hiányok pótlása természetesen lehetséges, csak nem biztos, hogy gazdaságos. Olaszországban és Spanyolországban működik néhány kisüzem, ahol egyedi rendelésre is legyártanak bármilyen terrazzo lapot, és végre itthon is van egy manufaktúra, ahol egy kiváló fiatal iparművész saját tervezésű, művészi szépségű cementlap kollekciója mellett műemlék terrazzókhoz is legyártja a szükséges pótlásokat, illetve bontott, antik cementlapok forgalmazásával is foglalkozik.
Tudni kell azonban, hogy a kézműves cementlapok négyzetméterára 15 ezer forinttól kezdődik, és a határ a csillagos ég. Egy hetvenes évekbeli, rossz minőségű terrazzo burkolat kijavítása, a színhű pótlások legyártása tehát csak magas fajlagos költséggel lehetséges, nem biztos, hogy megéri. Egy századfordulós vagy szecessziós műemlék burkolatnál természetesen más a helyzet, annak a korhű felújítása vagy cseréje megéri a költséget és a fáradozást. Ha a felújítani kívánt burkolat nem hiányos, műszakilag jó állapotban van, csak elszürkült, lemattult, piszkos, akkor egyszerűbb a helyzet. A márványhoz hasonlóan a terrazzo is tisztítható, felújítható egy szakszerű csiszolással, polírozással, és ma már kitűnő impregnáló, ápoló anyagok kaphatóak a takarításához és az időszakos karbantartásához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése