Bauhaus Ki Kicsoda - HG.HU

Programok sokaságát hozta az idei, a Bauhaus alapításának 90. évfordulójaalkalmából rendezett emlékév. Na nem nálunk: Magyarországon alig néhány, javarészt független rendezvény hívta fel a figyelmet a 20. század legjelentősebb építészeti- és formatervezési műhelyének jubileumára – még Amerigo Tot is nagyobb figyelmet kapott, hogy Haydnról ne is beszéljünk. Nem így Németországban vagy az Egyesült Államokban: a New York-i Museum of Modern Art falai között jelenleg is látható a berlini Martin-Gropius-Bau épületéből átköltözött Bauhaus 1919-1933: A modernitás műhelyei című kiállítás; ebben a témában az első 1938 óta a patinás intézményben.

Cikkünk képeit is erről a tárlatról válogattuk, ahol több mint négyszáz tárgy idézi fel aBauhaus forradalmi teremtő erejét. Az iskola hatásának terjesztésében kétségtelenül szerepet játszott, hogy miután a nácik 1933-ban bezárták, közép- és kelet-európai tanárainak, diákjainak jelentős része (így Breuer Marcell, Moholy-Nagy László,Ludwig Mies van der Rohe, Walter Gropius) az Egyesült Államokba menekült. Az sem tagadható le azonban, hogy a németországi évek a korai modern fénykorát jelentik, a funkcionalista szemlélet később utánozhatatlan fantáziájáról téve tanúságot.

Ennek köszönhető, hogy a Bauhaus mesterei évtizedekre meghatározták meghatározta a 20. század építészeti történéseit; az iskolában született tárgyak jelentős részét pedig ma is gyártják (például Breuer és Mies van der Rohe híres csővázas székeit), vagy pedig csillagászati összegekért kelnek el az árveréseken. Egy szó mint száz: a Bauhaus ma is jelen van a kulturális színtéren, összefoglalónkkal így csak a legjelentősebb neveket és fogalmakat segíthetünk feleleveníteni.

Breuer Marcell: Afrika-szék, 1921. Bauhaus-Archiv Berlin © Hartwig Klappert

Az építészként és bútortervezőként világhírűvé vált, pécsi születésű Breuer Marcell első darabja lett a diáktársa, Gunta Stölzl textilborítását viselő Afrika-, vagy más néven Romantikus szék, miután 1921-ben beiratkozott az iskolába. A 19 éves diák, aki fél év után otthagyta az unalmasnak talált bécsi Képzőművészeti Akadémiát, maga faragta ki trónszerű alkotmányát, amely arról árulkodik, hogy a "primitív" művészetek jelentős hatással voltak az iskolára is a kezdeti években. Rövid párizsi kitérő után Breuer az iskola második otthonában, Dessauban az asztalosműhelyt vezette, és több fabútor után próbálta csak ki a fémvázas szerkezeteket, így jutva el világhírűvé vált darabjaihoz.

Moholy-Nagy László: Nikkelkonstrukció, 1921. MOMA, New York © 2009 Artists Rights Society, New York / VG Bild-Kunst, Bonn

Az iskola meghatározó alakjának tartott Moholy-Nagy mai fogalmainkkal inkább médiaművésznek nevezhető, semmint mesterembernek. Míg a fotózás és az intermediális művészet terén munkássága mérföldkő, tényleges tárgy igen kevés kötődik a nevéhez. Nem véletlenül kritizálták hevesen: Paul Klee "sablonszellemiséggel" vádolta, az iskolát később igazgató Hannes Meyer "festő újságírónak" titulálta. Pedig a folyamatosan új kihívásokat kereső Moholy-Nagy nem csak az iskola belső életét változtatta meg, de munkáival és hatásával a külső kritika figyelmét is sikerült felkeltenie. Nem véletlen, hogy ő az, aki aztán Chicagóba emigrálva megpróbálja új életre kelteni a Bauhaus-t.

Josef Hartwig: Sakkészlet, 1922. Harvard Art Museum © 2009 Artists Rights Society, New York / VG Bild-Kunst, Bonn

Míg Moholy-Nagy fémszerkezetei a Bauhaus művészeti akadémiaként betöltött fontos szerepét hangsúlyozzák, Josef Hartwig sakk-készlete, az iskola egyik legsikeresebb tárgya azt az igyekezetet bizonyítja, ahogy a formatervezési műhely a piaci körülményeknek próbált megfelelni. Egyszerű figurái formájukkal a játékban végrehajtható lépéseket szimbolizálják. A készlet azt is példázza, hogy milyen fontos volt az együttműködés a Bauhaus egyes részlegei között: a bábuk a faszobrászati műhelyben készültek, a hozzájuk való állvány az asztalosműhelyből került ki, a hirdetést és a megrendelőlapot pedig az idővel tipográfusként és könyvtervezőként karriert befutó Joost Schmidt tervezte neki.

Gunta Stölzl: Faliszőnyeg, 1922-23. Harvard Art Museum © 2009 Artists Rights Society, New York / VG Bild-Kunst, Bonn

Gunta Stölzl azon kevesek közé tartozik, akinek egész életét az iskola határozta meg: 1919-25 között diákként, majd tanárként dolgozott, és az itt magába szívott alapvetésekhez egész textiltervezői pályáján, 1983-as haláláig hű maradt. A textilművészeti műhely vezetőjeként, egyszermind a Bauhaus egyetlen női mestereként az ipar- és a képzőművészet eredményeinek összeolvasztásán fáradozott; legszebb kárpitjain két mestere, Johannes Itten és Paul Klee hatása ismerhető fel. Tapétái a kezdeti években az iskola legjövedelmezőbb termékének számítottak.

Herbert Bayer: Multimédiás épület terve, 1924. Harvard Art Museum © 2009 Artists Rights Society, New York / VG Bild-Kunst, Bonn

A modern reklámok világát megelőző terv a vizuális effektek mellett fény- és hanghatásokkal is számol az épületen, amely a holland De Stijl hatását mutatva térbe helyezett síkokból áll (híres párhuzama Gerrit Rietveld Schröder-háza). Az osztrák származású Bayer a Bauhaus hirdetési- és marketingigazgatója volt; ő dolgozta ki az iskola kiadványainak jellegzetesen kerekded, nagybetű nélküli sans-serif tipográfiáját. 1928-ban hagyta oda a Bauhaus-t a német Vogue művészeti vezetőjének pozicíójáért.

Marianne Brandt: Kávés-teás készlet, 1924. Bauhaus-Archiv Berlin, fotó: Fred Kraus © 2009 Artists Rights Society, New York / VG Bild-Kunst, Bonn

Bár mindössze öt évig volt hivatalosan a Bauhaus tagja, Marianne Brandt máig az iskola vezető iparművészeti közé tartozik; a húszas évek geometrikus formatörekvéseit tükröző tárgyai pedig a gyűjtők legkeresettebb darabjai közé tartoznak. (2007-ben egyik teáskannája lett a legdrágábban leütött Bauhaus-tárgy.) Meglepő, de a tökéletes formák és kivitelezés dacára a fémműhely tárgyai szinte kivétel nélkül kézzel készültek; ennek látszatát, azaz a trébelés folyamatának megjelenítését kevesen vállalták fel. Köztük az ugyancsak tehetséges Pap Gyula, aki rezet és ezüstöt kombinálva többek közt állólámpákat készített a műhelyben.

Eberhard Schrammen: Bábu, 1924 k. Bauhaus-Archiv Berlin © Estate Eberhard Schrammen

A fajátékok a sakk-készlethez hasonlóan a Bauhaus legsikeresebb termékei közé tartoztak. Javuk esztergával készült, a tervezők között pedig Schrammen mellett Alma Buscher nevét kell megemlíteni, aki figyelemmel kísérte a kortárs reformpedagógia törekvéseit is. A színezésért Oskar Schlemmer, a Bauhaus falfestészeti és szobrászműhelyeinek vezetője felelt. Schlemmer 1923-ban állította fel a színházi tanszakot; az erre a bábura is jellemző geometrikus formák visszatérnek például híres Triád balettjének jelmezein is.

Walter Gropius: A törteni lakóegyüttes terve, Dessau, 1926-28. Harvard Art Museum © 2009 Artists Rights Society, New York / VG Bild-Kunst, Bonn

Az iskolát 1919-ben megalapító Walter Gropius gyerekkorában kifejezetten tehetségtelenül rajzolt, nyolcéves igazgatása alatt pedig egyáltalán nem képeztek építészeket. Ennek ellenére neve ma is leginkább építészként ismert; a dessaui Bauhaus-kampusz mellett legismertebb alkotása a városhoz tartozó Törtenben felépült lakótelep, amely elsőként szolgáltatott példát a Bauhaus társadalmi reformigények vezérelte építészet elveire. Az első fázisban, 1926-ra Törtenben hatvan kétszintes, kertes ház épült fel, majd egy háromszintes kereskedelmi központ és még 256 olcsó, akár munkások számára is hozzáférhető lakóház. Bár dessaui épületei mára a világörökség részét képezik, Chicagóban manapság is harcolni kell néhány a Gropius-házak fennmaradásáért.

Josef Albers: Rakásolható asztalok, 1927 k. Fotó: Tim Nighswander © 2009 The Josef and Anni Albers Foundation / Artists Rights Society, New York

Manapság a legtöbbre értékelt absztrakt festők közt tartják számon, de a hosszú életűAlbers a Bauhaus iparművészeként is jelentős munkákat alkotott. 1920-tól diákként, '23-tól tanárként, '28-tól pedig mesterként vett részt az iskola munkájában, és itt ismerte meg feleségét, a 20. század legjelentősebb textilművészei közé tartozó Annit is. Albers tárgyai a Bauhaus funkcionalista irányvonalát képviselik, ám a praktikumhoz mindig kifinomult esztétika járul, mint itt, az eltérően színezett rakásolható asztalok esetében is.

Ludwig Mies van der Rohe: Karosszék, 1927-30. Fotó: Jeffrey Sturges © 2009 Artists Rights Society, New York / VG Bild-Kunst, Bonn

A fémvázas bútorok kifejlesztését Breuer Marcell érdemének szokás tekinteni, az iskolátaz utolsó, 1930-33 közti időszakban igazgató Ludwig Mies van der Rohe neve azonban ugyancsak ismerősen csenghet e téren. Klasszikus darabjai, a Barcelona- vagy aTugendhat-szék máig nélkülözhetetlen bútorai egy igazán kozmopolita otthonnak. Igazgatósága idején Mies van der Rohe alapvetően építészeti iskolává formálta a Bauhaus-t, amely végül is így rögzült a köztudatban. Miután az Egyesült Államokba emigrált, Mies maga is az érett modernizmus meghatározó, máig hivatkozott mesterévé vált.

Az újra felfedezett cementlap - HG.HU

Néhány éve már, hogy a természetes építőanyagok horizontján egy kihaltnak hitt burkolat bukkant fel, a sok évtizedre elfeledett terrazzo, vagyis a cementlap. A korhű anyagot eleinte a műemlékházak burkolatainak helyreállítására vagy nagy igénybevételnek kitett közösségi terek burkolására használták, mára azonban egyre több magánépítkező nyúl vissza a XIX. század kedvelt anyagához.

Az eredeti velencei terrazzo nem lapburkolat volt, mint későbbi változatai, hanem helyszíni terítéssel készülő, folytonos fedőréteg, aminek az elkészítése különleges kézműves szaktudást és minőségi anyagokat igényelt. A XIX. század végétől kezdve azonban már a szabályos négyzet alakú, előre gyártható elemekből álló változata is hozzáférhetővé vált, és a drága természetes kövekből készült lapburkolatok olcsóbb alternatíváját jelentette. Monarchia-szerte gyártották és alkalmazták a középületek és polgári házak fal- és padlóburkolataként.

Itthon több kisebb üzem mellett a századfordulót megelőző építőipari fellendülés hatására létrejött két jelentős méretű cementlap gyár, melyek a kor legmagasabb műszaki és művészi színvonalán működtek, és nemzetközi hírnévre tettek szert. Ezek a Walla József és Melocco Péter nevével fémjelzett üzemek a magyar ipar fellegvárának számítottak akkoriban, de egész Európában jelentős sikereket értek el. Egy korabeli újságcikkből például kiderül, hogy Walla gyára a Budapesti Világkiállításra egy teljes egészéből cementből készült pavilont épített, az ott berendezett kiállításnak távoli országokból is sokan a csodájára jártak.

Már a múlt században is többféle terrazzo lapot készítettek, ezek elsősorban a felület jellegét meghatározó kőőrlemény minőségében, szemcseméretében és vastagságban különböztek, de az alapvető recept mindegyiknél hasonló volt. Ez a burkolat ugyanis különböző természetes kövek, például márvány, mészkő őrleményeinek mésszel, kvarchomokkal és a kötőanyagként szolgáló színezett portlandcementtel készülő agglomerátja. Az összetevőket fém kalodában formázzák, préselik, majd temperált körülmények között szárítják. A teljes gyártási folyamat több hétig tartott, az egyes cégtulajdonosok a pontos receptúrát és a csak rájuk jellemző motívum világot féltve őrizték.

A XX. század közepéig a gyártás javarészt kézi erővel zajlott, csak a préseléshez használtak gőzgépet, majd később robbanómotoros hidraulikus préseket. A homogén burkolati mezők díszítésére művészi igényű, egyedi, geometrikus vagy floreális mintázatokat készítettek a manufaktúrák. A Kádár-korszakban ezeket a manufaktúrákat államosították és összevonták, és 1969-ben létrejött a Betonáru Ipari Vállalat, amely olcsó áron ontani kezdte a szocreál terrazzót, amit gyakorlatilag gyenge minőségű cement és mészkő örlemény egyvelegének tekinthetünk. Az a tévhit, hogy a cementlap igénytelen, könnyen elszíneződő, foltosodásra, felfagyásra hajlamos, és olcsó burkolat, ennek a korszaknak "köszönhető".

A rendszerváltással megszűnt az itthoni terrazzo gyártás, de mind a háború előtti, immár műemlék jellegű burkolatokból, mind a Kádár-kori cementlap burkolatokból még mindig sok ezer négyzetméternyi felület van napi használatban, többnyire felújítandó állapotban. Az ilyen burkolatok felújítása, a hiányok pótlása természetesen lehetséges, csak nem biztos, hogy gazdaságos. Olaszországban és Spanyolországban működik néhány kisüzem, ahol egyedi rendelésre is legyártanak bármilyen terrazzo lapot, és végre itthon is van egy manufaktúra, ahol egy kiváló fiatal iparművész saját tervezésű, művészi szépségű cementlap kollekciója mellett műemlék terrazzókhoz is legyártja a szükséges pótlásokat, illetve bontott, antik cementlapok forgalmazásával is foglalkozik.

Tudni kell azonban, hogy a kézműves cementlapok négyzetméterára 15 ezer forinttól kezdődik, és a határ a csillagos ég. Egy hetvenes évekbeli, rossz minőségű terrazzo burkolat kijavítása, a színhű pótlások legyártása tehát csak magas fajlagos költséggel lehetséges, nem biztos, hogy megéri. Egy századfordulós vagy szecessziós műemlék burkolatnál természetesen más a helyzet, annak a korhű felújítása vagy cseréje megéri a költséget és a fáradozást. Ha a felújítani kívánt burkolat nem hiányos, műszakilag jó állapotban van, csak elszürkült, lemattult, piszkos, akkor egyszerűbb a helyzet. A márványhoz hasonlóan a terrazzo is tisztítható, felújítható egy szakszerű csiszolással, polírozással, és ma már kitűnő impregnáló, ápoló anyagok kaphatóak a takarításához és az időszakos karbantartásához.

A témával kapcsolatban felmerült kérdéseivel forduljon bátran a cikk szerzőjéhez és a Burkolat rovatunk szakértőjéhez, Fazekas Mártonhoz.

Stefano Moro - Divatfotós

www.stefanomoro.com

Marslakók logarléccel - HG.HU

A közismert történet szerint, amelyet többek közt Teller Ede örökített meg, a méretéhez képest oly sok neves tudóst adó Magyarország származékait nevezték marslakóknak Amerikában, a második világháború után. De nemcsak az atomkorszak laboratóriumai, vagy épp Hollywood fénykora köszönhet sokat néhány hazánkfiának: a magyar építészek is otthagyták kéznyomukat a világ számos táján. Tíz olyan mestert gyűjtöttünk össze, akik saját korukban nagy névre tettek szert, itthon azonban alig ismeri valaki őket - pedig lenne miért.

Épp az utóbbi szempont okán kihagytuk azokat a külföldön dolgozó magyar építészeket, akiket jól ismer a hazai közvélemény, mint a brit újjáépítésben vezető szerepet betöltő, és nevét akaratán kívül James Bond főellenségének kölcsönző Goldfinger Ernő, a Bauhaus-tanítványból világszerte ismert designerré lett Breuer Marcell, vagy Shanghai néhány évvel ezelőtt itthon is újrafelfedezett toronyépítője, Hugyecz László. Így is akad olyan az alábbiak között, akik a szakmában jól ismertek - a nagyközönség azonban keveset tudhat érdemeikről, hiszen munkásságuk szinte teljes egészében más országokhoz kötődik. A listát épp ezért érdemes és tanulságos végigböngészni.

Titus de Bobula (1878, Budapest - 1961, Bethlehem, USA)

Édesapja idősebb Bobula János, szlovák származású budapesti építész és nemzetiségi politikus. A család kisebbik fiúgyermeke, Titusz alig húszévesen emigrált az Egyesült Államokba. Néhány évig New Yorkban dolgozott, majd hosszabb időre Pittsburgh-ben telepedett le. Egyik legismertebb épülete a pittsburgh-i elővárosban, Munhallban emelt Szent János görög katolikus templom, amelynek formai előképe az ungvári ruszin katedrális. 1920 körül néhány évre Magyarországra utazott és a politikában aktivizálta magát, ám egy letartóztatást követően végleg visszatért az Államokba. Az 1930-as években karrierje érdekes fordulatot vett: az Amerikában élő szerb feltaláló, Nikola Tesla "halálsugara" számára dolgozott építészeti körítésen - a szuperfegyver utóbb kacsának bizonyult. Haláláig több templomot tervezett Ohio és Pennsylvania területén.

Alexander Bodon (1906, Bécs - 1993, Amszterdam)

Bár Bécsben született, tanulmányait Budapesten végezte, és hamar csatlakozott a progresszív fiatalok köréhez Bodon Sándor. Húszévesen, egy hollandiai tanulmányúton ismerkedett meg a haladó művészeket tömörítőDe Stijl körével. A féléves hollandiai tartózkodás olyan nagy hatással volt rá, hogy Budapestre visszatérve nem igazán tudott beilleszkedni a konzervatív közegbe, így 1929-ben végleg külföldön telepedett le. Amellett, hogy jó kapcsolatot ápolt az ugyancsak Hollandiában élő Huszár Vilmos képzőművésszel és Besnyő Évafotográfussal, több építészirodában dolgozott, 1935-40 között pedig az amszterdami Nieuwe Kunstschool tanára, majd igazgatója. A háború után, immár önálló építészként, jelentős hollandiai épületeket tervez, például az amszterdami RAI rendezvényközpontot, az Apollo Hotelt, vagy az Estel nijmegeni székházát. Kései, 1990-ben megvalósult munkája a rotterdami Boijmans van Beuningen Múzeum bővítése.

Yona Friedman (1923, Budapest - )

A vizionárius urbanisztika világszerte ismert képviselője huszonévesen, a náci uralom elől menekült szülőhazájából Haifába, ahonnan 1957-ben Párizsba költözött. 1966-ban lett francia állampolgár. Az ötvenes évektől aktívan részt vett a modern városépítészet alapelveinek kidolgozásában; eleinte a "mobil építészettel", majd a megastruktúrákkal foglalkozott, utóbbi kérdéskörnek neves szakértőjévé válva. Az általa elképzelt városépítmény térbeli rácsszerkezetből és az azon elhelyezett, funkcionális kubusokból áll; a rácsszerkezet az infrastruktúra is egyben. A hatvanas évektől számos egyetemen tanított, majd egy évtizedig az ENSZ, illetve az UNESCO megbízásából harmadik világbeli országokban dolgozott. Megépült munkái közül említésre érdemes az angers-i Lycée Bergson, vagy a helyi építőanyagok felhasználásával készült Egyszerű Technológiák Múzeuma az indiai Madras-ban. Nemrég őt bízták meg az afgán kultúra virtuális múzeumánaktervezésével is. A Magyarországon máig kevéssé ismert Friedmant 2010-11-ben több program köszönti a Trafó, a Ludwig Múzeum és a KÉK szervezésében; a részletekről ld. a tranzit.blog.hu cikkét.

Oskar Kaufmann (1873, Újszentanna – 1956, Budapest)

Oskar Kaufmann munkái

Az erdélyi születésű Kaufmann Oszkárt szülei zenésznek szánták, ám ő akaratuk ellenére építészi tanulmányokat kezdett. A családi perpatvar elől Budapestről egészen Karlsruhéig szökött, ahol 1899-ben megszerezte diplomáját, miközben zongoristaként vállalt állást. 1900-33 között Berlinben élt; eleinte belsőépítészként dolgozott, majd később színháztervezőként alapozta meg nemzetközi hírnevét. Az ő műve a német fővárosban álló Hebbeltheater, a Theater am Kurfürstendamm, a világháborúban elpusztult Krolloper átépítése, a Volksbühne és a bremerhaveni Városi Színház. Utóbbi építése közben találkozott a szintén Berlinben élő Stolzer Jenő építésszel, aki hamarosan társa lett az építészirodában. 1933-ban a náci párt hatalmának növekedését látva Stolzer Palesztínába emigrált, ahova hamarosan Kaufmann is követte. Itt megvalósult épülete a moszkvai Habimah-csoport számára épített színház Tel-Avivban. Rövid ideig Bukarestben élt, majd Magyarországon sikerült átvészelnie a háborút, amelyben elvesztette feleségét. Ezután haláláig Budapesten élt és dolgozott; az ő tervei alapján építették újra az Erkel Színházat és az Erzsébet körúti Madách Színházat.

Paul László (1900, Debrecen – 1993, Santa Monica)

A főleg enteriőrök és üzletbelsők tervezésével híressé vált László Pál Bécsben szerezte diplomáját, majd a két világháború között Stuttgartban szerzett nevet, a kortárs kézpőművészet ihletésében tervezett bútoraival. Állítólag még Hitler Sasfészkében is állt munkája, amivel kivívta a nácik ellenszenvét. Menekülnie kellett: argentin vízumot szerzett, de New Yorkban kötött ki. Szombathelyen élő szülei és két húga koncentrációs táborban vesztette életét. László a kaliforniai Beverly Hills-ben telepedett le, és csakhamar közkedvelt építészévé vált a környék jómódú családjainak, valamint az általuk látogatott üzleteknek. A Time magazin 1952-es számában „a milliárdosok építészeként” jellemezte. Nagy visszhangot keltett a hidegháború küszöbén egy luxus-atombunker, valamint egy földalatti város, Atomville tervével. Hagyatékának nagy részét a kaliforniai egyetem építészkara őrzi.

Emery Roth (1871, Gálszécs – 1948, New York)

Emery Roth New York-i épületei

Róth Imre története klasszikusan mesébe illő, újvilági sikersztori. A nyolcgyerekes Zemplén megyei családba született Imrének 13 éves korától gondoskodnia kellett magáról. Az apja halála miatt elszegényedett családott otthagyva egy félismerőssel Amerikába hajózott, majd egy darabig alkalmi munkákból élt, mígnem gyakornoknak szegődhetett egy német származású építészhez. Ezután óriási szerencséjére Chicago egyik legnépszerűbb építésze, Daniel Burnham irodájába került, ahol részt vett az 1893-es világkiállítás tervezésében. 1898-ban New York-ban megnyitotta saját irodáját; az első megbízásait a város magyar közösségétől kapta, ő tervezte például a New York-i Első Magyar Református Egyház ma is álló épületét. A praxis a két világháború között futott fel; Roth asztaláról Manhattan emblematikus, historizáló vagy art-deco épületei: az Ardsley, a Beresford, az Eldorado, a Ritz Hotel vagy a San Remo tervei kerültek ki. Halálakor New York megbecsült építészei közé tartozott; a irodát leszármazottai vitték tovább, egészen 1996-os bezárásáig.

Viktor Rumpelmayer (1830, Pozsony - 1885, Bécs)

A Magyarországon kevéssé, Ausztriában pedig osztrákként számon tartott Rumpelmayer Viktor kora közkedvelt, historizáló stílusban dolgozó építészei közé tartozott. A bécsi német és brit követség épületeinek, illetve az osztrák nemesség körében szerzett hírnevének köszönhette jelentős megbízásait Bulgáriában, ahol Sándor herceg megbízásából 1880-82 között a szófiai királyi palotát (ma Néprajzi Múzeum), valamint az euxonigrádi nyaralókastélyt tervezhette meg. Festetics Tasziló megbízásából részletes terveket készített a keszthelyi családi otthon átépítésére, ám korai halála miatt azok kivitelezését már nem érhette meg.

Eugene Sternberg (1915, Pozsony - 2005, Evergreen, USA)

Bár Magyarországon született, Sternberg már az ifjú Csehszlovákia állampolgáraként nőtt fel, és a külföldi írások gyakran így hivatkoznak szülőhelyére is. Miután Prágában mérnöki diplomát szerzett, tanulmányait Cambridge-ben folytatta; itt érte a második világháború kirobbanása. Londonban maradt, és a békekötés után Sir Patrick Abercrombie irodájában dolgozott a város újjáépítésén. Nem sokkal később az Egyesült Államokba költözött; előbb az ithacai, majd a denveri egyetemen tanított. A britanniai tanulságok nyomán hosszabb ideig lakóprojektek tervezésével foglalkozott, majd számos középületre szóló megbízást kapott. Több száz, érett és késő modern stílusban tervezett munkája áll Colorado, Nebraska és Wyoming államokban.

Pierre Vago (1910, Budapest – 2002, Noisy-sur-École, Franciaország)

Édesapja, József, neves magyar építész, de a Tanácsköztársaság idején betöltött szerepe miatt emigrálni kényszerül. Családjával előbb olasz, majd francia földre költözik; fia, Péter Rómában érettségizik, majd Párizsban szerez építészdiplomát. 21 éves, amikor az egyik legismertebb építészeti folyóirat, az L'Architecture d'Aujourd'hui főszerkesztőjévé választják. 1932-ben megalapítja az Építészek Nemzetközi Szervezetét, 1938-ban a l'Union de l'Art titkára, a háború után a legjelentősebb nemzetközi építészszervezet, az UIA megalapítása körül bábáskodik, amelynek első főtitkára lesz. Fontos szerepet tölt be több francia város háború utáni helyreállításánál; dolgozik Franciaországban, Németországban, Tuniszban, Mexikóban, Luxemburgban, Izraelben és Olaszországban. Legismertebb munkája a Lourdes katolikus zarándokvárosban emelt, 25 ezer főre méretezett X. Pius Bazilika, amely szinte teljes egészében a föld alatt található. Idős korában felújultak magyarországi kapcsolatai is, többek közt az Iparművészeti Egyetem tiszteletbeli professzorának választották.

Roland A. Wank (1898, Budapest – 1970, Egyesült Államok)

Roland A. Wank munkái

Wank az európai műveltségű, de Amerikában karriert befutó építészek első generációjához tartozik. Iskoláit Budapesten és Brnóban végezte, mérnöki diplomát szerzett, majd a Monarchia katonájaként részt vett az első világháborúban. 1924-ben érkezett New York-ba, 1927-től pedig öt éven át a Fellheimer & Wagner építészirodában dolgozott. A többek között a Cincinnati Union Terminal kiemelkedő struktúrájának tervezésekor szerzett tapasztalat segítette abban, hogy 1933-44 között a Tennessee Valley Authority (TVA) főépítészévé lehessen. A gazdasági válság hatására indított közcélú program keretén főként vízerőműveket, duzzasztókat és gátakat tervezett. Máig a két világháború közének legjobb ipari tervezői között tartják számon, aki egységes hangvételre törekedett a mérnöki, a művészi és a tájépítészi munkák között. A TVA-t építészeti szempontból is meghatározó erővé formálta; fontos munkái közé tartozik a harmincas években tervezett cincinnati külváros, Greenhills, a New York-i Queens College Remsen-csarnoka, vagy a perui fővárosban épült First National Bank. Saját irodájának jogudója, a WASA ma is működik.

Forrás: hg.hu