Mimi Design: művészet

Több mint százmillió forint az összértéke annak a Zsolnay díszburkolatnak, amely a szerdán megnyitott, új Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontot díszíti. A Balázs Mihály, Kossuth-díjas építész tervezte épületbe Nagy Márta, Ferenczy Noémi díjas, pécsi keramikusművész alkotta a 600 négyzetméternyi, központi tér, több mint 60 ezer darabból álló, 19 különböző színt tartalmazó szivárvány-díszítését.

Hatszáz négyzetméternyi Zsolnay kerámia díszíti Pécs legújabb kulturális központja, a Dél-Dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont szerdán átadott épületének egyik központi terét. A 13 ezer négyzetméter alapterületű, regionális könyvtárba a Pécsi Városi Könyvtár, a Csorba Győző Megyei Könyvtár, a Pécsi Tudományegyetem Központi Könyvtára és a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának, illetve a Közgazdaságtudományi Karának könyvtárai költöznek, az épületben 500 férőhelyes konferencia-központ, zenetár és gyerekkönyvtár is helyet kapott.

A Zsolnay kerámia a hat emelet magasságú, központi térként is szolgáló aulát díszíti. A Balázs Mihály Kossuth díjas építész terveihez illeszkedő egyedi, az univerzumot absztrakt módon ábrázoló kerámiaburkolatot Nagy Márta, pécsi keramikusművész tervezte. A mintegy 60 ezer, 12X18 centiméteres, egyenlő szárú háromszögből álló, egyedi tervezésű és kivitelezésű műalkotás Nagy Márta és a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. fél éven át tartó együttműködésével jött létre, felrakása több hónapig tartott. A kész mű értéke meghaladja a százmillió forintot.

A Kaptár Zsolnay burkolata a legnagyobb egyedi tervezésű, egybefüggő kerámiaburkolat a modern magyar építészetben – ehhez hasonló méretű és minőségű burkolatokat a századelőn készített a pécsi gyár. Az új burkolatban immáron megjelenik a Zsolnay egyedi, védett technológiája az eozin is, ám a porcelánmanufaktúra új színeket, árnyalatokat is kifejlesztett a művészi elképzelések megvalósítására. A kerámiadíszítés így a pécsi szakemberek tudását és a helyi művészek kreativitását is megjeleníti a tudásközpontban, de praktikus célokat is szolgál. A speciálisan égetett kerámiák nem igényelnek külön tisztítást, a levegőben szálló por nem tapad meg az anyagon, így a Zsolnay burkolat hosszú éveken át őrzi eredeti ragyogását.

Nagy Márta Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, szobrász 1954-ben született Budapesten. A Magyar Iparművészeti Főiskola elvégzése után több, neves hazai porcelángyárban dolgozott tervezőként. A 80-as évek végétől művészetében a plasztikai formálás vált meghatározóvá, a 90-es évektől kezdve műveiben egyre inkább megjelenik a szobrászati gondolkodás. 2000-ben a Pécsi Tudományegyetemen Szabad Művészetek Doktora (DLA) fokozatot szerzett, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának egyetemi tanára. A MKISZ, a Művészeti Alap, majd MAOE (1979), a DeFORMA keramikuscsoport (1993–96), a Terra Kerámiaszobrász Egyesület (1992) és a Nemzetközi Kerámia Akadémia (AIC) tagja (1999). Állandó tagja a hollandiai Delft-ben található Terra Gallerynek.

Balázs Mihály, Kossuth- és Ybl-díjas építész Hernádon született 1955-ben. A műszaki egyetem elvégzése után a Középülettervező Vállalatnál dolgozott, 1986 óta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem építészmérnöki karának középülettervezési tanszékén tanít, 1998 óta egyetemi docens. Első középületét, a kazincbarcikai katolikus templomot 1995-ben adták át. A nevéhez köthető többek között a budapesti vatikáni nunciatúra épülete, a fővárosi Magyar Szentek Temploma, a soproni Szent Imre plébániaközpont, a kazincbarcikai és a fehérgyarmati Görög Katolikus templom, két fővárosi egyetemi épület és a T-COM Csoport 1999-ben átadott, a The Architectural Review által díjazott épülete. Legutóbbi munkái közé szülőfaluja, Hernád közösségi háza, és a Kaptár pécsi épülete tartozik.

A fotókat Körtvélyesi László készítette.

Mindenhol ott vannak, köztünk élnek; apró lábaikkal, karjaikkal, már-már szóra nyíló szájukkal, pislogni készülő szemeikkel, szívet melengető kicsinységükkel. Majd mindenkihez beköltözött már legalább egy közülük, életünk részévé váltak, saját személyiségük van. A kiccsalád, nyunyók, nyunyeszek, a „gyermekek” rendjébe tartozó plüssállatokról van szó. No, nem az tömegtermelt kaszt ugyancsak kedves tagjairól van szó, hanem egyedi darabokról, olyanokról, akiket készítőjük valóban úgy alkotott meg, hogy szinte csak egy hajszál választja el őket attól, hogy valódi életet kezdjenek el élni. Ilyen nyunyókákat (és itt most a pejoratív értelmétől függetlenítsünk el teljesen) tervez a jó értelembe véve totálisan infantilis orosz tervezőnő, aki nemes egyszerűséggel csak „da-bu-di-bu-da”-nak nevezi magát.

Képei alapján a hölgy kortalannak tűnik, gyermeki szemmel kémleli a világot és lelkének legmélyebb tartalmait -a bájt és a szerethetőséget- úgy ülteti át a valóságba, hogy bábui egészen sajátságos módon, azonnali jelleggel beköltöznek az ember szívének legmélyére. Ők egyediek és végtelenül szerethetőek; lelki szemeimmel látom, hogy abban a pillanatban, amikor hátat fordítok nekik külön életet kezdenek élni, huncut mosollyal, kedves összekacsintással várják, hogy kimenjek a szobából, mert már készülnek az apró rosszaságok elkövetésére; ugyanis bennük van a lehetőség, ők már csak ilyenek. Amint az ember kiteszi a lábát a lakásból bulit tartanak a többi játékkal…valóban; szoktam tapasztalni, néha otthagynak egy-egy konfettidarabot a sarokban.